|
LÉLEKPARKOLÓ (A bölcsesség útján)
2009.03.09. 14:43
Áldjad, én elkem az Urat! ÁLDJAD, ÉN LELKEM, AZ URAT!
Hol vagy, én lelkem? „Ébredj már!”
Tudom, és napról-napra tapasztalom a testem minden porcikáját, örömeivel és kínjaival együtt. A tudatomat, gondolataim, érzéseim és érzelmeim működését, sőt valahol elhelyezkedését is meg tudom határozni. De a lelkem hol van? Pedig a lelkem az, ami igazából én vagyok. A lelkem halhatatlan, amikor minden más sírba száll, a lelkem az, ami végül találkozik Istennel, akinek Lelke leheletének köszönheti születését (születésemet), létezését (létezésemet).
Elméletileg könnyű elfogadni, hogy a lelkem az, amitől függ minden más „belőlem”, ami én vagyok. És ha ez így van, akkor azt is elfogadom, hogy én „elsősorban” a lelkem vagyok. Ezért is, az én kapcsolatom Istennel a lelkem dolga. Nem tapasztalhatom a lelkemet, inkább ő tapasztal engem. Nem irányíthatom, ő irányit, nem érem el, de a lelkem mindig elér engem.
Avilai Szent Teréz, amikor az elragadtatásról beszél, akkor ezt mondja…”akkor megengedi (a tudatot?), hogy egy pillantást vessen, hogy mi történik oda bent” (ahol a lélek Istennel találkozik).
Mégis, a lélek megtapasztalása, „megérezhetősége” talán akkor válik nyilvánvalóvá, amikor bűnt követünk el. Mert akkor fájdalmat érzünk, de nem tudjuk meghatározni, milyen s a helyét sem. Különbözik az érzelmek fájdalmaitól is! Túl van és túlmutat a tudati vagy „lelkiismeret-furdalás” fájdalmán. Nem megbánás sem, mert a megbánás ennek a fájdalomnak a következménye. A „lelki fájdalom” azért jelentkezik, mert a lélek kisebb-nagyobb mértékben. elszakad Istentől. A szenny, ami rárakódott –a bűn súlyosságától függően- eltakarja, megakadályozza Istennek a látását, az Ő közelségét, a vele való kapcsolatot. Úgy, mint amikor egy piszkos üvegen át nem tudjuk élvezni tisztán a tájat, vagy egy hibás rádión nem halljuk jól az adást.
Amikor bűnt követünk el, akkor tisztán érezzük-tudjuk, hogy valami nincs rendben. De ez nem a testtel kapcsolatban, sem a tudattal, sem az érzelmekkel van így, hanem érezzük-tudjuk, hogy egészen másról és sokkal többről van szó.
Áldjad, én lelkem, az Urat!
Azaz a mély, őszinte és igazi ima-imádságos kapcsolat Istennel is érzékeltetheti a Lélek létezését és így valódi (Mi-) voltunkat. És a szeretetcselekedetek, amelyek megtisztítják a rárakodott szennytől, meggyógyítják a bűn okozta sebektől, fájdalmaktól. A lélek áldani tudja Őt, dicsőíteni és hálát adni, ha szeretetcselekedeteink önzetlenek, azaz, Jézustól valók és általa, Ővele és Őbenne végzettek. Ezért imádkozunk így: „Csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem!”
PJ
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
