José Agustín Goytisolo

(Barcelona, 1928 – 1999)

Szavaim Júliához

Te nem tudsz meghátrálni,

Mert az élet előretaszít,

Mint valami elnyúló,

Végtelen üvöltés...

Lányom, job élni

Az emberek örömével,

Mint sírni egy vak fal előtt

Érzed, hogy be vagy zárva

Érezni fogod, hogy elvesztél,

S magányos vagy.

Bár meg se születtél volna…

Én jól tudom, hogy majd azt fogják mondani:

Hogy az életnek nincs célja,

Nem más, mint egy szerencsétlen ügy

Akkor mindig emlékezz arra,

Amit egykor írtam neked,

Amikor rád gondoltam, amikor rád gondoltam.

Úgy, ahogy most is rád gondolok.

Az élet szép, látni fogod,

Hogy minden bánat ellenére

Lesznek barátaid, lesz szerelmed,

Lesznek barátaid…

A férfi  egyedül, egy nő ,

Így külön-külön

Olyanok, mint a por,

mint a semmi, a semmi.

De, mikor én hozzád szólok,

amikor neked ezeket a szavakat írom,

más emberekre is gondolok.

Sorsod a mások sorsa

Jővöd a saját életed,

De méltóságod mindenkié

Akkor mindig emlékezz arra,

Amit egykor írtam neked,

Amikor rád gondoltam, amikor rád gondoltam.

Úgy, ahogy most is rád gondolok.

Mindenki azt várja tőled, hogy kibírjad,

Hogy örömöd segítse őket,

Hogy énekeikben

A te dalod segítsen.

Sose add fel, sose állj félre

Az úton sose mondd:

Nem bírom tovább, itt megállok,

Itt megállok.

Akkor mindig emlékezz arra,

Amit egykor írtam neked,

Amikor rád gondoltam, amikor rád gondoltam.

Úgy, ahogyan most is rád gondolok.

Az élet szép, látni fogod,

minden bánat ellenére.

Lesznek barátaid, lesz szerelmed,

Lesznek barátaid…

Ami a többit illeti, nincs választás

És ez a világ úgy, ahogy van

A te egyetlen örökséged

Bocsáss meg, ha nem tudok mást mondani
De meg kell értened.
Hogy én is úton vagyok,
Úton vagyok..

Ezért mindig emlékezz arra,

Amit egykor írtam,

Amikor rád gondoltam, amikor rád gondoltam.

Úgy, ahogyan most is rád gondolok.